Az elsiratott maci

Van Áronnak a sárga macija: aki nem ismerné, ez az a maci, amivel Áron nagyon régóta együtt alszik, mióta már felfogta, hogy anya nincs mindig mellette és kell egy anyuci pótló valami. A sárga maci igazi világlátott maci: postán érkezett, egy csomagban, szülés után ez volt az első független és gyermekmentes teendőm, hogy elmentem érte. Arra nem emlékszem már, milyen volt a doboza, azt igen, hogy kitől érkezett - Anna, köszönjük újból az ajándékot - és hát azt a pillaantot sem dokumentáltam, mikor a maci a sárga maci lett.

 A maci mindig velünk utazott a hátsó ülésen, ott szorongatta Áron és nézett ki a nagy idegenbe. Ment mamáékhoz, együtt volt Áronnal, mikor először otthagytam Bettynél, ott volt az első napon az oviban, szinte soha sem hiányzott onnan - az is előfordult már, hogy neki kellett vigyáznia az ovira, mikor ottfelejtődött.

 Az új oviba is velünk jött - habár, el kell ismernem, hogy mióta középső-nagycsoportos lett Áron és a maci, sokkal több barát és látnivaló és érdekesség és izgalmas dolog várta Áront, így egyre gyakoribb lett, hogy a maci itthon maradt, vagy az oviban felejtődve ott aludt.

 Egyik nap, mikor itthon maradt, Ábel ölébe kapta, és mondta: visszük Áronnak. Az oviba. És el is vittük. Aznap a kiscsoportos óvó néni vigyázott már Áronra, mert szokás szerint utolsóként érkeztünk. Ábel átadta Áronnak a macit, majd kiszaladt az udvarra, ahol talált egy kuka mellett felejtett motort és azzal tepert be simán az ovi öltözőjébe. Majd az óvó néni kellett segítsen, hogy lefejtsük Ábelt a motorról, mert annyira akart volna még menni. Azután jött az ovi előtti kis játszótér, ahol mindig meg kell állni a favonatot karbantartani, a rugós hintát macerálni. Majd jött a bolt, ahová be lehetett szaladni és megkacagtatni minden eladót. Majd jött Betty és Emese és a nagy játszás, ahogy a régi babaklubos babával találkoztunk. És este apuci már ölében vitte be Áront is, mert két óriás darázs ólálkodott a bejárat mellett.

 És a sok történés és izgalom közepette a maci eltűnt. Reggel még szóltam apucinak, a maci a csomagtartóban van, vigyétek, de apa visszaszólt, nincs. Így reggel nem ment az oviba, délután nem kísérte haza Áront, este nem aludt vele - bár annyira fáradt volt, hogy nem is jutott eszébe. Másnap az óvodát átkutattuk, de semmi. A játszótéren sem volt. Emesééket nem mertem felhívni, legyenek ők az utolsó remény, hátha náluk maradt. Sajnáltam, hogy nem írtam oda a számom a narancssárga sáljára - bár az a sok mosástól biztos kikopott volna. Azt is megnéztem, a játszótéren hová tehetem ki az eltűnt a maci plakátot, de még nem fogalmaztam a szöveget, mert akkor már beismerés lett volna.

 Második nap este Áron kereste maciját, én meg beismertem, a maci eltűnt. A szívem kicsit meg is szakadt. Áron is sírt kicsit, de készültem egy csere kutyával, de csak ketten a jegesmacival pótolhatták a sárga macit. Fájt is kicsit, hogy így megelégedett a csere állatokkal. Elsirattam a macit. Nagyon hiányzott. Nagyon. Négy és fél éve együtt volt velünk.

 Másnap reggel a pótkutya ment az oviba. Délután Áron elnevezte Goofynak, mert nevet keresva azt javasoltam, legyen a kedvenc rajzfilmhős a névadó. Goofy jött velünk. A sárga maci már nem.

 Este kicsit szomorúan, de megkönnyebbülten is fektettem le Áront. Büszke voltam rá, hogy könnyen vette az akadályt, a sárga maci hiányát Goofy tudta pótolni. Majd felemelem a paplant, és a sárga maci ott volt. Visszajött hozzánk.