2020. szeptember 5., szombat

A vírusos játék

 

Most, hogy az iskolakezdésen túl vagyunk, a koronavírus meg egyebek első pánikján túlléptünk, szóval most van itt az ideje annak, hogy a vénasszonyok nyarát a romkertben - azaz romiban - töltsük. Eddigi állandó partnerek voltak Peti és Polli, de pénteken a szép napsütés további gyerkőcöt vonzott a szabadba.

Miközben mi anyukák önfeledten beszélgetünk, felfigyelünk, hogy a gyerkőcök ugyanazt játszák, mint egy nappal korábban: a vírusos játékot. Többnyire Áron, a legnagyobb volt a játékmester, a többi gyerkőc pedig lehunyt szemmel várta, hogy érintéssel kiválassza közülük ki lesz a vírus: egy érintés gyerek, két érintés, vírus. Majd miután felébrednek a gyermekek, a rövid önfeledt szaladgálás után a játkmester hirtelen felkiált: a vírus most fertőz!

 És ekkor kezdődik az aktuális játékba csomagolt fogócska, szaladgálás, izzadásig. A vírusfertőzésnek komoly szabályai vannak: ha egyszer érinti meg az embert, akkor csak beteg lesz, ha kétszer akkor már krónikus beteg és vírusként fertőz. 

A gyerkőcök meggyógyíthatják egymást játék közben, de ha mindenki vírusos lesz, akkor a vírus győzött. És az esélyeket kiegyenlítendő, ha több gyerkőc játszik, akkor nem egy, hanem két vírus is van.

Ők így dolgozzák fel a mi félelmeinket.

2017. január 25., szerda

Az a finom fül

A történet megértéséhez egy kis előzetes tartozik. Áron és Ábel, de főképp Áron lassan reagál, ha kérdezünk valamit. Mindig kétszer, háromszor kell visszakérdeznünk, ahhoz, hogy egy választ kicsikarjunk belőlük - főleg akkor fordul ez elő, mikor iPad, tévé vagy egyéb elmélyült figyelemhez vezető dologgal foglalkoznak.

A tegnap Áron apuci ölében ült és figyelte, ahogy apuci játszik a hősös játékkal. Apuci megpuszilta Áron fülét és vidáman megkérdezte:
- Vajon mitől olyan finom ez az Áron füle?
- Hát attól, hogy nem válaszolunk időben, mikor kérdeznek!

Humorérzék, kipipálva!

2016. november 2., szerda

A töklámpás és társai

A fiúk rákaptak a YouTube ízére. Múltkor a koponya legóval játszottak, lefilmeztem őket, és mikor nézegettem a gépemen, meglátták.
- Tedd fel az internetre - kérték.

Hát jó, csináltam egy YouTube csatornát a fiúknak, és fel is tettem az első videót. Majd miután ezt jól megnézték, kirándultunk egyet, ahol egy sárga levelekkel borított patakot láttunk - ott is kellett filmeznem, majd itthon is bemutatták a töklámpást. A töklámpásos videó készült el hamarabb, azt is feltettem az internetre, íme ide:


2016. június 22., szerda

Eltartalékoltam

Eltartalékoltam az elektromot az ájpededben, hogy ne merüljön le - üdvözli Ábel a munkából hazatérő fáradt apucit.

2016. március 2., szerda

És neki ki parancsol?

Szóval, nem most történt, de emlékezetes, és le kell írnom.

Már nem is tudom milyen okból, elkezdtük magyarázni a fiúknak a katonai rangokat, a felépítését  katonaságnak. Ez így történt:
- A katonaságban ha van tíz katona, annak a főnöke a tizedes, tehát a tizedes parancsol annak a tíz katonáknak. Tizedesekből, ha van tíz darab (egy ki matematikát is csempésztünk belé), akkor az száz katonát jelent. A tizedeseknek meg ki parancsol?

Nem tudták a választ, így jött a megoldás: a százados.

És ha van tíz százados, akkor az ezer katonát jelent. A századosoknak meg ki parancsol? Az ezredes.

És ha van több ezredes, akkor nekik ki parancsol? Hát a király!

Ezen a ponton már nagyon belejöttek a kérdezős-felelős játékba.

- És vajon a királynak ki parancsol? (Én itt konkrétan a népre gondoltam, mint válasz, de Ábel megelőzött):

A királyné.

Hát igen, a királynak a királyné parancsol. (Mint ezen a képen, ahol a mostani, Erzsébet brit királynő édesanyja, ugyancsak Erzsébet van előtérben és csak a lába látszik a hatalmat gyakorló VI. Györgynek.)

2015. november 6., péntek

Hogy süssük meg a nyulat?

Hogy süssük meg a nyulakat - kérdi Ábel? Ropogósan, puhán vagy csontosan?


Magyarázat: nyuszis játékot játszanak, és variálják a játékot. Ha egy nyúl nem ér a célhoz időben levadásszák, és megsütik. A lehetőségek, amit már felsoroltunk: ropogós, puha vagy csontos.

2015. szeptember 18., péntek

Darázscsípés, kettő

Ábelt idén nem kímélték a darazsak. Kettő is megcsípte egy hét leforgása alatt. Az első itt történt a diófa alatt - ebédelni készültünk kinn, kivittem a levest, mikor két darázs is ott repdesett a leves körül, nem igazán tudtuk elhessegetni. Ábel nagyon éhes volt, móhon kanalazta a levest és nem vette észre, hogy a kanálra szállt az egyik, bekapta. Mi ebből csak a nagy ordítást hallottuk - naaagyon fájt neki. Azonnal be a házba és hideg vizes borogatást tettünk a szájára. A pozítiv, hogy megtudtuk, nem allergiás a darázscsípésre... Ez egy szombati napon történt, azután, vasárnap mentük Kolozsvárra. Ahol a következő héten kedden ellátogattunk a Dónát negyedi strandra. Ahol újból megcsípte egy darázs, most az ujját. Áron levetett és vizes fürdőgatyáját szorította az ujjára, úgy aludt el vele azután. Azóta a darazsaktól nagyon fél.