Mind a két fiú rendkívül kreatív a beszéd területén: Áron annak idején a cumiját csipinek nevezte el, és hát mi is annyira átvettük ezt a szót, hogy Ábelnél már ezt használtuk, sőt, a szűkebb családi kör is átvette a kifejezést.
Ábel ő a gyigyiszli szót találta ki és hangoztatta hosszasan, hosszasan, míg egy nap Áron azt mondta neki kicsit mérgesen: nincs gyigyiszlim! Vagyis ő is átvette...
Ábel rendkívül türelmetlen, hogy megtanulja a szavakat.
Van egy kis könyvünk, abban van sok-sok kép mindenről, és van kép sajtról is - sa sa, szőlőről - sző sző, almáról - ama stb. És még mindig tudja az első szavát, az a-pu-szit. A sziát azt is rég tudja és helyesen is használja, köszön néniknék, bácsiknak. A gyerekek azok: ba-ba, ba-ba, né-nii né-nii is van már. Pá-pá-t is kiejtett már a száján, de a hoppá is kadvenc szó.
Az oviban mindig Áronka köszön az óvonéniknek az ajtóban: cso-kó-loooom. És hát az óvonénik ennek mind-mind örvendnek. Ábel is köszön már a maga módján: odamegy az ajtóhoz, behajol és a cso-kó-looom dallamra - mert ez egy dallam - ő is produkál valami háromszótagú hasonlót. Ennivaló!
