Szóval Ábel. Nagyon érdekes és szokatlan egyben, hogy két gyermek tud ennyire különböző majd egyforma lenni.
Milyen fejleményről is írjak? Arról, hogy be nem áll a szája, annyit beszél, amennyit csak tud? Mi az - kérdi és sajnos nem tudom pontosan meghatározni, mi is az amire céloz, ezért nekem is kérdéssel kell válaszolni ilyenkor.
Imád vízben pancsolni, Újabb szokás, hogy a nagy fürdőszobában feláll a nagy fellépőre és veszi a kagyló dugóját, bedugja, majd megengedi a vizet. Szerencsére van a biztonsági lefolyó, mert ha nem, akkor naponta árvíz lenne. A pancsolás után továbbra is szereti a vonatozást.
Vonatozás, hogy én erről nem írtam! A nyáron vettem a fiúkat egy délelőtt és huss, felültünk a Salgótarjánba tartó vonatra. Az út 50 perc, de a fiúkkal 10-nek tűnik. Megérkeztünk, ott a bányamúzeum udvarán álló kis bányavonatokra mászkáltunk fel - ki van írva, hogy nem szabad, de hát ki tudja leparancsolni őket onnan? Majd kis meki - ahová többet nem megyünk, mert az étel nagy része megmaradt, majd a pályaudvaron kiállított gőzmozdony, majd vonat hazafelé, majd alvás. Nos, azóta Ábel mindene a vonat. Thomast kell nézni reggel - ha hajnalban felsír, akkor is azt követeli, hogy vonat, vonat! Alvás előtt néha a mobiltelefonon nézegeti a Thomas egy részét, hátha elalszik - van, amikor sikerül. A vonatoknak külön polca van, azt ő mindig kisajátítja. A könyvtárból Thomasos könyvet vettünk ki nagyon élvezte. No meg kozmetikus Mariettától is kapott egy kis Thomasos könyvet ajándékba, hát van, hogy azzal alszik. Közeleg kétéves születésnapja, így biztos valami Thomast fog kapni, Thomasos tortával...
Nyáron mamáéknál a Monostoron a villamosra is azt mondta, hogy vonat, a trolibuszra is, aztán szerencsére sikerült megtanulni, hogy az villamos vonat, meg troli vonat. (Nem volt könnyű dolga, mamáéknál épp a járdát építették, szét volt bombázva az egész környék és telis-tele volt nehézgépekkel: teherautóval, úthengerrel, árokásóval, játszótér felnőtteknek.)
Elkezdtünk járni úszni, bár ő inkább pancsizik, nem szereti annyira, mint annak idején Áron. Itthon jobban élvezi a kis vizet és a káda, talán azért, mert önállóan tudja tenni mindezt - fogalmam sincs.
Enni egyedül eszik mindent - már ha kéri. A tejecskéről leszokott - egy regel hirtelen ivott tejet, ki is hányta egy részét, azóta csak véletlenül kóstolt tejet. Helyette ott van a kis ivójoghurt, négyet is megiszik egy nap. Csak bírja az ember pénzzel :-D.
Szeret a lego duplóval is játszani, magas-magas tornyokat szokott építeni. No meg szereti lerombolni azt, amit Áron épít - van is ám ilyenkor hiszti meg sírás!
Imádom, amikor azt mondja: semmi baj, anyuci, semmi baj és megsimogat. Mikor mondja úgy hangzik, hogy sebbi baj anyuci, sebbi baj! Imádnivaló! Igaz Áron is a bohóc helyett bobócot mond - végül is így könnyebb.
Reggel Áronnal együtt szokott kelni, vagy elkísérjük az oviba Áront vagy az ablakból integetünk apucinak. Betti vigyáz rá - az a Betti, akinek a kicsi Emese és Regina a lányai, imád náluk lenni. Nem szokott sírni, mikor ott kell őt hagyni, meg lehet neki magyarázni, hogy anyucinak el kell mennie, de játszani fog Emesével és Reginával - a lányok vigyáznak rá, mint tulajdon gyermekükre :-D Nagyon aranyosak együtt!!!
Imádja Pixel és a cicát, továbbra is. Ez a szerelm megmaradt.
Egyelőre ennyi jut eszembe. Most mennem kell ébreszteni, mert hajnali ötkor fenn volt egy órácskát és most pótolja be. Negyed tíz most, és nem fog semmit sem aludni délben, ha nem költöm fel.
2013. szeptember 30., hétfő
2013. szeptember 29., vasárnap
Az elsiratott maci
Van Áronnak a sárga macija: aki nem ismerné, ez az a maci, amivel Áron nagyon régóta együtt alszik, mióta már felfogta, hogy anya nincs mindig mellette és kell egy anyuci pótló valami. A sárga maci igazi világlátott maci: postán érkezett, egy csomagban, szülés után ez volt az első független és gyermekmentes teendőm, hogy elmentem érte. Arra nem emlékszem már, milyen volt a doboza, azt igen, hogy kitől érkezett - Anna, köszönjük újból az ajándékot - és hát azt a pillaantot sem dokumentáltam, mikor a maci a sárga maci lett.
A maci mindig velünk utazott a hátsó ülésen, ott szorongatta Áron és nézett ki a nagy idegenbe. Ment mamáékhoz, együtt volt Áronnal, mikor először otthagytam Bettynél, ott volt az első napon az oviban, szinte soha sem hiányzott onnan - az is előfordult már, hogy neki kellett vigyáznia az ovira, mikor ottfelejtődött.
Az új oviba is velünk jött - habár, el kell ismernem, hogy mióta középső-nagycsoportos lett Áron és a maci, sokkal több barát és látnivaló és érdekesség és izgalmas dolog várta Áront, így egyre gyakoribb lett, hogy a maci itthon maradt, vagy az oviban felejtődve ott aludt.
Egyik nap, mikor itthon maradt, Ábel ölébe kapta, és mondta: visszük Áronnak. Az oviba. És el is vittük. Aznap a kiscsoportos óvó néni vigyázott már Áronra, mert szokás szerint utolsóként érkeztünk. Ábel átadta Áronnak a macit, majd kiszaladt az udvarra, ahol talált egy kuka mellett felejtett motort és azzal tepert be simán az ovi öltözőjébe. Majd az óvó néni kellett segítsen, hogy lefejtsük Ábelt a motorról, mert annyira akart volna még menni. Azután jött az ovi előtti kis játszótér, ahol mindig meg kell állni a favonatot karbantartani, a rugós hintát macerálni. Majd jött a bolt, ahová be lehetett szaladni és megkacagtatni minden eladót. Majd jött Betty és Emese és a nagy játszás, ahogy a régi babaklubos babával találkoztunk. És este apuci már ölében vitte be Áront is, mert két óriás darázs ólálkodott a bejárat mellett.
És a sok történés és izgalom közepette a maci eltűnt. Reggel még szóltam apucinak, a maci a csomagtartóban van, vigyétek, de apa visszaszólt, nincs. Így reggel nem ment az oviba, délután nem kísérte haza Áront, este nem aludt vele - bár annyira fáradt volt, hogy nem is jutott eszébe. Másnap az óvodát átkutattuk, de semmi. A játszótéren sem volt. Emesééket nem mertem felhívni, legyenek ők az utolsó remény, hátha náluk maradt. Sajnáltam, hogy nem írtam oda a számom a narancssárga sáljára - bár az a sok mosástól biztos kikopott volna. Azt is megnéztem, a játszótéren hová tehetem ki az eltűnt a maci plakátot, de még nem fogalmaztam a szöveget, mert akkor már beismerés lett volna.
Második nap este Áron kereste maciját, én meg beismertem, a maci eltűnt. A szívem kicsit meg is szakadt. Áron is sírt kicsit, de készültem egy csere kutyával, de csak ketten a jegesmacival pótolhatták a sárga macit. Fájt is kicsit, hogy így megelégedett a csere állatokkal. Elsirattam a macit. Nagyon hiányzott. Nagyon. Négy és fél éve együtt volt velünk.
Másnap reggel a pótkutya ment az oviba. Délután Áron elnevezte Goofynak, mert nevet keresva azt javasoltam, legyen a kedvenc rajzfilmhős a névadó. Goofy jött velünk. A sárga maci már nem.
Este kicsit szomorúan, de megkönnyebbülten is fektettem le Áront. Büszke voltam rá, hogy könnyen vette az akadályt, a sárga maci hiányát Goofy tudta pótolni. Majd felemelem a paplant, és a sárga maci ott volt. Visszajött hozzánk.
A maci mindig velünk utazott a hátsó ülésen, ott szorongatta Áron és nézett ki a nagy idegenbe. Ment mamáékhoz, együtt volt Áronnal, mikor először otthagytam Bettynél, ott volt az első napon az oviban, szinte soha sem hiányzott onnan - az is előfordult már, hogy neki kellett vigyáznia az ovira, mikor ottfelejtődött.
Az új oviba is velünk jött - habár, el kell ismernem, hogy mióta középső-nagycsoportos lett Áron és a maci, sokkal több barát és látnivaló és érdekesség és izgalmas dolog várta Áront, így egyre gyakoribb lett, hogy a maci itthon maradt, vagy az oviban felejtődve ott aludt.
Egyik nap, mikor itthon maradt, Ábel ölébe kapta, és mondta: visszük Áronnak. Az oviba. És el is vittük. Aznap a kiscsoportos óvó néni vigyázott már Áronra, mert szokás szerint utolsóként érkeztünk. Ábel átadta Áronnak a macit, majd kiszaladt az udvarra, ahol talált egy kuka mellett felejtett motort és azzal tepert be simán az ovi öltözőjébe. Majd az óvó néni kellett segítsen, hogy lefejtsük Ábelt a motorról, mert annyira akart volna még menni. Azután jött az ovi előtti kis játszótér, ahol mindig meg kell állni a favonatot karbantartani, a rugós hintát macerálni. Majd jött a bolt, ahová be lehetett szaladni és megkacagtatni minden eladót. Majd jött Betty és Emese és a nagy játszás, ahogy a régi babaklubos babával találkoztunk. És este apuci már ölében vitte be Áront is, mert két óriás darázs ólálkodott a bejárat mellett.
És a sok történés és izgalom közepette a maci eltűnt. Reggel még szóltam apucinak, a maci a csomagtartóban van, vigyétek, de apa visszaszólt, nincs. Így reggel nem ment az oviba, délután nem kísérte haza Áront, este nem aludt vele - bár annyira fáradt volt, hogy nem is jutott eszébe. Másnap az óvodát átkutattuk, de semmi. A játszótéren sem volt. Emesééket nem mertem felhívni, legyenek ők az utolsó remény, hátha náluk maradt. Sajnáltam, hogy nem írtam oda a számom a narancssárga sáljára - bár az a sok mosástól biztos kikopott volna. Azt is megnéztem, a játszótéren hová tehetem ki az eltűnt a maci plakátot, de még nem fogalmaztam a szöveget, mert akkor már beismerés lett volna.
Második nap este Áron kereste maciját, én meg beismertem, a maci eltűnt. A szívem kicsit meg is szakadt. Áron is sírt kicsit, de készültem egy csere kutyával, de csak ketten a jegesmacival pótolhatták a sárga macit. Fájt is kicsit, hogy így megelégedett a csere állatokkal. Elsirattam a macit. Nagyon hiányzott. Nagyon. Négy és fél éve együtt volt velünk.
Másnap reggel a pótkutya ment az oviba. Délután Áron elnevezte Goofynak, mert nevet keresva azt javasoltam, legyen a kedvenc rajzfilmhős a névadó. Goofy jött velünk. A sárga maci már nem.
Este kicsit szomorúan, de megkönnyebbülten is fektettem le Áront. Büszke voltam rá, hogy könnyen vette az akadályt, a sárga maci hiányát Goofy tudta pótolni. Majd felemelem a paplant, és a sárga maci ott volt. Visszajött hozzánk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)